Otthagyta szadista muszlim családját, ezért saját fia akarja kivégezni

Vágólapra másolva!
Nagy visszhangot kapott Franciaországban, hogy a szélsőséges muszlim családja fogságából kiszabaduló fiatalasszony, Henda Ayari levelet írt a francia köztársasági elnöknek, hogy tegyen valamit a fátyolba kényszerített nőkért.
Vágólapra másolva!

Az elnök nyilván fog majd valamit válaszolni, de Macrontól sokat nem lehet várni. Tavaly nyáron, amikor még a bukás szélére sodródó szocialista kormány gazdasági minisztere volt, úgy érezte, hogy a burkini-vitában is feltétlenül meg kell szólalnia. És még saját főnökével, az akkori miniszterelnökkel, Manuel Valls-szal is szembe fordult a muszlim fürdőruha védelmében. Míg a miniszterelnök a nők megalázásaként értékelte a burkinit, és egyetértett a betiltásával, Macron mindenféle szabadságjogokra és köztársasági értékekre hivatkozva a burkini mellett beszélt.

Külvárosi lakótelep Franciaországban Forrás: AFP/Philippe Lopez

De kicsoda Henda Ayari? Egy harmincas évei vége felé járó francia nő, akit tunéziai-algériai családja 21 éves korában hozzáadott egy muszlim fiatalemberhez, akit korábban nem is ismert. Kiderült, új férjével kapcsolatban minden hazugság: se lakása, se munkája nincs, soha életében nem dolgozott. Viszont az is kiderült, hogy megszállott szalafista, szélsőséges muszlim, aki – minden túlzás nélkül – szadista kegyetlenséggel kínozza a saját feleségét. A fiatal pár a férfi családjához költözött, ott laktak.

A fiatal nő gyorsan teherbe esett, összesen három gyerekük született. Az egész testet befedő muszlim vallásos ruhát, a dzsilbabot kellett viselnie a nőnek. Ha az utcán észrevette férje, hogy a szemöldöke kilátszik, ahogy hazaérték, már meg is ütötte. Az mindennapos volt, hogy ököllel ütötte a nő fejét, sőt egy idő után már nemcsak a saját szobájukban verte meg a férfi a feleségét, hanem a szülei előtt is. Henda Ayari azt mesélte később a francia közszolgálati televízió egyik magazinjának, hogy kegyetlen férje apjában legalább volt annyi jó érzés, hogy ez zavarta, de anyósát nem.

Négy-öt év után kitalálta a férj, hogy egyáltalán nem mehet ki párizsi lakótelepi lakásukból a feleség. Imádkozni otthon is lehet, más dolga meg úgysincs egy nőnek, szerinte. A férj szerint nekik legfőbb ellenségük maga a francia társadalom, harcolni kell Franciaország ellen, az a dolguk. Televíziót sem nézhetett természetesen a fiatal nő, sőt gyerekei születésnapját csak férje ünnepelhette meg, az anyát a kegyetlen férfi nem találta méltónak erre.

Amikor egyszer otthon felvett egy rózsaszínű (természetesen férje követelésének megfelelően az egész testét fedő) fátyolruhát, férje nekiugrott, és módszeresen fojtogatni kezdte. Mert erkölcstelennek találta a színét. A Le Figarónak azt mondta az asszony, hogy az volt a szerencséje, hogy egyszerűen erősebb volt fizikailag, mint a férje, és végül nem tudta megfojtani.

A fojtogatás után másnap az asszony meg tudott szökni. Gyerekeit a férje kapta meg később, rajta semmilyen muszlim szervezet nem segített. Végül tanulni kezdett és egy idő után munkához is jutott. Ennek már öt éve.

A 2015-ös párizsi dzsihadista terrortámadás Henda Ayarit különösen megviselte. Azt mondta, hogy – képletesen – a férjére ismert a gyilkosokban. Az ő férje volt ilyen szélsőséges dzsihadista érzelmű, az ő férje is így gyűlölt mindenkit, aki francia. A társadalom szerencséje, ha lehet ilyet mondani egyáltalán, hogy a férfi gyenge testalkatú és gyáva volt, kizárólag otthon, védtelen feleségével volt nagy szája. Például, a munkaügyi központban, amikor segélyért kuncsorgott, természetesen alázatos volt.

Miután az asszony a facebook-on megnyilvánult a dzsihadisták ellen a terrortámadások után, saját fia kezdte el fenyegetni. Rendszeresen arról írogatott neki, hogy agyonszúrja, lefejezi, kivégzi. A saját édesanyját. Kamasz fiáról egyébként később kiderült, hogy volt hatása a borzalmas apai nevelésnek. Úgynevezett S-kartonnal rendelkezik - így tartják nyilván Franciaországban azokat a személyeket, akik a közrendre veszélyesek. Többségük, összesen 15 ezer ember, dzsihadista érzelmű, és a rendőrség szerint ők potenciális gyilkosok.

Henda Ayari tavaly könyvet írt. Az egyik legismertebb francia kiadó, a Flammarion jelentette meg. Címét nagyjából úgy lehetne lefordítani: Azt választottam, hogy szabad leszek.

És most levelet írt a francia elnöknek, hogy tegyen valamit az állam – minimum felvilágosítással -, hogy a nőkre ne lehessen saját akaratuk ellenére például fátyolt kényszeríteni. És persze, hogy Franciaország ne hagyja, hogy szadista muszlim férjek a saját feleségüket kínozhassák, büntetlenül.