Ujjlenyomatot vennének minden külfölditől, aki belép Ukrajnába

Vágólapra másolva!
Ukrajna azt tervezi, hogy jövőre bevezeti a határát átlépő külföldiek biometrikus ellenőrzését - jelentette be Petro Porosenko államfő hétfőn a nemzetbiztonsági és védelmi tanács ülésén. Kifejtette: ez azt jelenti, hogy ujjlenyomatot vesznek és digitális fotót készítenek a külföldiekről a határátlépéskor, be- és kiutazáskor egyaránt. Meggyőződésének adott hangot, hogy az intézkedés jelentősen erősíti majd Ukrajna védelmi képességeit a terrorizmussal szemben.
Vágólapra másolva!

Olekszandr Turcsinov, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács, az RNBO vezetője később elmagyarázta, hogy az intézkedés - amelyről határozatot fogadott el a védelmi tanács a hétfői ülésen - elsősorban az orosz állampolgárokat érinti.

Szavaiból az derült ki, hogy

a biometrikus útlevéllel rendelkező külföldiekre, így az európai uniós állampolgárokra nem terjed ki.

Úgy fogalmazott, hogy az eljárás alól kivételt képeznek azon államok, amelyekkel a biometrikus ellenőrzésről megállapodása van Ukrajnának.

Vízummentesség biometrikus útlevéllel

Az ukrán állampolgárok június 11-től utazhatnak vízummentesen az unió tagállamaiba, de csak azok, akik biometrikus - vagyis az okmány tulajdonosának ujjlenyomatát is tartalmazó, valamint digitális fotóval ellátott - útlevéllel rendelkeznek.

Turcsinov szavai szerint a rendelkezéssel elsősorban az a cél, hogy

kiszűrjék a határnál a hamis iratokkal Ukrajnába érkező "diverzánsokat, terroristákat, kémeket és egyebeket".

Megfogalmazása alapján a vezetés a biztonságot kívánja erősíteni "azon terrorcselekmények után, amelyek nemrég történtek" az országban, valamint válaszlépésnek is szánja az Ukrajnával szembeni orosz agresszióra.

Olekszandr Turcsinov leszögezte, hogy az illetékes ukrán szerveknek legkésőbb 2018. január 1-jéig készen kell állniuk erre a feladatra.

Közölte továbbá, hogy a védelmi tanács javasolja: orosz állampolgárok csak előzetes regisztráció után léphessenek be Ukrajnába. Hozzátette, hogy erre a célra külön elektronikus rendszert hoznak létre.

Arról nem szólt, hogy ez utóbbi rendelkezés mikortól léphet hatályba.