Egy harcművész nyerte a mongol elnökválasztást

Kaltma Battulga, Mongólia, elnök
Kaltma Battulga, a mongol ellenzéki Demokrata Párt államfőjelöltje
Vágólapra másolva!
Kaltma Battulga nyerte a mongol elnökválasztás pénteki második fordulóját. A harcművészből lett ingatlanmágnás az ellenzéki Demokrata Párt jelöltje és a szavazatok valamivel több mint 50 százalékát szerezte meg. Egy választási szakértő szerint ez volt Mongólia történetének legrosszabb választása.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki Demokrata Párt elnökjelöltje, az egykori harcművészből lett ingatlanmágnás, Kaltma Battulga győzött a mongol elnökválasztás második fordulójában pénteken - jelentette be szombaton a központi választási bizottság. A külföldön leadott szavazatokat ugyanakkor még nem számolták össze.

Battulga a voksok 50,6 százalékát szerezte meg, míg ellenfele, a kormányzó Mongol Néppárt jelöltje, Miegombín Enhbold parlamenti elnök a szavazatok 41,2 százalékát kapta.

Kaltma Battulga Forrás: MTI/EPA/Bjamba-Ocsir Bjambaszüren

Fontos részlet, hogy

csaknem százezer választópolgár üres szavazócédulát dobott be az urnába,

valószínűleg a jelöltválaszték miatti tiltakozásul. A választói érdektelenséget az is jelzi, hogy a részvétel mongóliai viszonylatban nagyon alacsony, 60,9 százalékos volt.

A hírügynökségek az ország gazdasági nehézségei miatti általános politikai kiábrándultsággal magyarázzák az érdektelenséget.

Luvszanvandan Szumati, a közvélemény-kutatással is foglalkozó Szant Maral Alapítvány vezetője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy a választók egyik jelöltet sem találták alkalmasnak a tisztségre.

Mongóliában a szabad választások 1990-es bevezetése óta ez volt az első eset, hogy az elnökválasztáson második fordulót kellett rendezni, mert az elsőben egyik jelölt sem szerezte meg legalább a voksok 50 százalékát. Cahiagín Elbegdordzs hivatalban lévő elnök két mandátumot követően már nem indulhatott újra.

Mongólia a világ ásványkincsekben egyik leggazdagabb országa, és 2011-ben a bányászatnak köszönhetően 17 százalékos gazdasági növekedéssel még világelső volt. A nyersanyagárak csökkenése és a Mongólia legfontosabb exportcikkeinek számító réz, vasérc és olaj iránti kereslet visszaesése viszont súlyos gazdasági válságba taszította a 3 milliós lakosú országot.