Már nyomoz az ügyészség a Macron körüli korrupciós botrányban

MACRON, Emmanuel
Emmanuel Macron, francia államfő pár hete közölte, hogy az év végéig egy menekültet sem akar az utcán, vagy az erdőben látni.
Vágólapra másolva!
Döntő jogi szakasz kezdődött Macron francia elnök Las Vegas-i útját vizsgáló ügyben. Az ügyészség péntek délelőtt bejelentette, hogy ügyészi vizsgálatot indít, egyelőre ismeretlen személyek ellen. A Le Figaro arra utal, hogy az ismeretlen személy hamarosan Muriel Pénicaud lesz, Macron munkaügyi minisztere. És ha a miniszter asszony gyanúsított lesz, akkor leváltják azonnal.
Vágólapra másolva!

Macron botrányos Las Vegas-i útjáról az Origo is beszámolt. 2016 januárjában, amikor még szocialista gazdasági miniszter volt, a Las Vegas-i technikai kiállításra üzletembereket vitetett ki a minisztériuma, és ott hihetetlen ovációval ünnepelték Macront. Az utat a Business France intézte, ez a gazdasági minisztérium cége, 100 százalékosan állami intézmény. A szervezéssel pedig az Havas ügynökséget bízták meg. De mivel állami cég a Business France, ezért 25 ezer euró felett közbeszerzést kellett volna kiírni. Ezt nem tették meg, hanem egyszerűen a megbízhatónak tartott Havas-nak adták a közel 400 ezer eurós üzletet. A Business France akkori vezetője Muriel Pénicaud volt, akit azóta Macron munkaügyi miniszterséggel jutalmazott meg.

Emmanuel Macron Forrás: MTI/EPA/AFP POOL/Lionel Bonaventure

A gyanú hivatalosan részrehajlás, részrehajló gazdasági döntés, ami a francia jogrend szerint a korrupció egyik válfaja. Macron környezete természetesen azt tartja a legfontosabbnak, hogy jelezzék: az elnöknek az egészhez semmi köze. Függetlenül attól, hogy őt ünnepelték Las Vegas-ban minden túlzás nélkül a sztálini időszakot idéző, a francia kultúrától elég idegen, mondhatni gusztustalan ovációval.

Állami pénzen kivitt és luxusszállodákban lakatott, etetett üzletemberek üvöltözve tapsoltak,

amikor meglátták miniszterüket. (Ráadásul az utat Macron minisztériumának háttérintézménye irányította.)

A 62 éves miniszternő viszont aligha tud maradni. A Le canard echainé leplezte le az ügyet, de a JDD tett közzé a múlt héten egy nagyon kellemetlen faxot: Macron utazása után a Business France kommunikációs igazgatója arról írt egyik kollégájának, hogy nem kell idegeskedni az út esetleges megkérdőjelezhető részletein, mert majd „Muriel el fogja intézni a Számvevőszéknél". Idegeskedniük kellett egyébként, mert az EY nagy könyvvizsgáló cég vizsgálata szerint korrupciógyanús ügylet volt a Macron-túra.

Muriel Pénicaud Forrás: AFP/Patrick Kovarik

Muriel Pénicaud kipróbált szocialista politikus, 1991 és 1993 között, még Francois Mitterrand idején, az akkori munkaügyi miniszter, Martine Aubry mellett dolgozott, ha a magyar viszonyokra fordítanánk le pozícióját, akkor kicsit főtanácsadóként, kicsit helyettes államtitkárként. Később multinacionális cégeknél volt HR-vezető, aztán az újabb szocialista kormányban, Francois Hollande alatt állami cégvezető lett, a már többször idézett Business France-nál.

A miniszternő egyébként tanár és pszichológus, és saját bevallása szerint fontos, hogy a nők jogaiért harcoljon. Az egyik francia hírtelevíziónak arról beszélt, hogy erre 11 éves korában döbbent rá, amikor

karmester akart lenni, de rájött, hogy milyen hátrányban vannak a nők ebben a tekintetben is, hiszen Pénicaud csak öt női karmestert tudott összeszámolni a világon.

(Egyébként, a komolyzene világában nehéz lenne hátrányos női-férfi megközelítésről beszélni, hiszen közismert: az operaénekeseknél nem a nemtől, hanem tulajdonképpen a hangszíntől függ igazán a gázsi. Egy nagy szopránénekesnő jóval többet keres, mint egy szintén elsővonalbeli basszista. Az ausztrál Simone Young-nál pedig kevés népszerűbb karmester van, függetlenül attól, hogy nő.)

Az alig két hónapja megalakult Macron-kormányból (a miniszterelnök Edouard Philippe) zavaros pénzügyek miatt már négy miniszternek kellett lemondania. Muriel Pénicaud lesz minden bizonnyal az ötödik.