Harminc év börtönt kapott egy megerőszakolt lány

Vágólapra másolva!
Gyilkosság miatt harminc év börtönt kapott Salvadorban egy többszörösen megerőszakolt kamaszlány. A büntetés konkrét oka, hogy a lány magzata halva született meg.
Vágólapra másolva!

Egy megerőszakolt tizenéves lány kapott harminc év hosszú börtönbüntetést Salvadorban. A bíróság azért ítélte el a lányt, mert annak magzata halva született.

A kamaszlányt azért találták bűnösnek, mert a bíróság szerint nem vett részt az előírt terhes gondozáson, ezért meghalt a gyereke.

A most 19 éves lány még középiskolába járt, amikor egy bűnbanda tagjai hónapokon keresztül megerőszakolták. A lánynak sejtelme sem volt arról, hogy várandós, csak fájdalmakat érzett a hasában, és végül gyerekét a vécében szülte meg.

Mikor megtalálták a csecsemőt már halott volt, és az orvosszakértők sem tudják megállapítani azt, hogy holtan született vagy pedig később halt meg.

Az bíróságon az ügyész szerint

a lány egyáltalán nem akarta a gyereket, ezért hagyta ki a terhesgondozást és dobta a vécébe az újszülöttet.

A lány azt mondta hogy csak a történtek után döbbent rá arra, hogy gyereket szült. Ugyanis a szülés utáni szörnyű hasfájásai miatt az anyja kórházba vitte.

Miután megtalálták a vécében a halott csecsemőt, a lányt letartóztatták és a kórházi ágyához bilincselték.

A lány ügyvédje fellebez. Úgy gondolják, hogy a bizonyítékok híján

a bíró egyedül a saját erkölcsi meggyőződése alapján hozta az ítéletet.