20 éve nem öltek meg ennyi embert Mexikóban

Vágólapra másolva!
Néhány nap alatt két tűzharcban 45-en meghaltak és többen megsérültek. Egyre nehezebb féken tartani a drogbandákat.
Vágólapra másolva!

Egymást követően két nagy támadás is történt: Sinaolában rendőrök és karteltagok feszültek egymásnak. Itt 19 kartelltag meghalt és öt rendőr megsebesült.

Ezután kitört egy másik tűzharc is a két rivális drogbanda között, Las Vargasban, a Sierra Madre hegynél, ahol a helyi közösségekbe és gazdaságba mélyen beágyazódtak a kartellek. Itt 26-an haltak meg és többen megsérültek.

Terjeszkedni próbálnak

Néhány hónapja rohamosan kezdett megromlani a mexikói biztonság a Chihuahua-i térségben., ugyanis a

bandák minden fegyvert és eszközt megragadva harcolnak az egykori drogbáró, Joaquin Guzmán, vagyis a Köpcös területeiért.

Egyre több a gyilkosság,

2017 első öt hónapjában 11 155 embert öltek meg,

májusban összesen 2186-ot - ez volt az elmúlt húsz év legvéresebb hónapja Mexikóban.

Az egyre növekvő erőszak szoros összefüggésben áll az illegális kábítószer-kereskedelemmel. A mexikói kartellek leginkább a marihuána és a heroin csempészésével foglalkoznak.

Az egyik biztonsági elemző szerint a Sinaloa-kartell (a Köpcös egykori bandája) fékentartása egyre nehezebb. Az elemző állítását alátámasztotta az egyik rendőrtiszt is, szerinte

A drogkartellek nem csak a terítési területért, hanem magukért az anyagokért is harcolnak egymással. Sőt az is hozzájárul az újabb háborús hullámhoz, hogy a politikusok nem tudnak megegyezni a bandák vezetőivel, a tárgyalások vagy megszakadnak vagy pedig egyszerűen el se kezdődnek - írja a The Guardian.