Elfogadhatatlannak tartja az USA a venezuelai parlament elleni támadást

Vágólapra másolva!
Amerika felháborodott a szerdai, venezuelai parlament elleni támadás miatt, és felszólította az ottani kormányzatot, hogy tartsa magát a korábbi megállapodásokhoz. 
Vágólapra másolva!

Venezuelában szerdán ünnepelték a függetlenség napját, és Nicolás Maduro elnök hívei tüntetést szerveztek a parlament épülete elé. Az országban a törvényhozás az egyedüli intézmény, ahol az ellenzék van többségben. A kormánypárti tüntetők közül többen bejutottak az épületbe is, ahol

petárdákat robbantottak és több képviselőt megvertek.

A hatóságoknak a támadás után kilenc órával sikerült kiüríteniük az épületet.

Az erőszakos tüntetők közül volt, akinek sikerült bejutnia a parlament épületébe is, ahol

petárdákkal dobálóztak és több képviselőt is megvertek.

A támadás után kilenc órával tudták csak kiüríteni az épületet.

A külügyi szóvivő, Heather Nauert felszólította a venezuelai kormányt, hogy védje meg a parlamentet és biztosítsa, hogy a kilencórás blokádban megsebesültek megfelelő orvosi ellátást kapjanak, a támadókat pedig mindenképp vonják felelősségre. Közleményében mindkét féltől azt követelte, hogy mondjanak le az erőszakról.

Az Egyesült Államok elítéli a venezuelai kormány egyre fokozódó önkényuralmát és az alkotmányozó országgyűlés összehívását is. A külügyi szóvivő szerint

Amerika teljesen felháborodott a venezuelai helyzeten és arra szólította fel a kormányzatot, hogy tartsa magát a korábban vállalt kötelezettségeihez. Emlékeztette őket a Vatikán közreműködésével megindított párbeszédre, miszerint: „tartson mielőbb szabad és hiteles választásokat, tartsa tiszteletben az alkotmányt és a nemzetgyűlést, valamint azonnal és feltételek nélkül bocsássa szabadon a politikai foglyokat".