Percekkel a felszállás után lezuhant egy helikopter Indonéziában

Vágólapra másolva!
Lezuhant egy mentőhelikopter Indonéziában, amikor csapdába esett turistákat indult volna kimenteni a Dieng-fennsíkra - írta a The Guardian.
Vágólapra másolva!

Felszállás után három perccel lezuhant az a helikopter, amelyet a vasárnapi vulkánkitörés után azért küldtek, hogy segítsen biztonságos helyre vinni a turistákat. A mentőhelikopter

valószínűleg sziklának csapódott,

mind a nyolc utasa meghalt. Úgy tudni, a baleset idején ködös volt az idő.

A The Guardian felidézte, a kutató- és mentőcsapat igazgatója a TVOne csatornának egy élő interjúban azt mondta, négy haditengerész és négy mentő volt az indonéz gép fedélzetén.

A Jáva szigeteki

vasárnap reggel tört ki,

sár, hamu és megszilárdult láva folyt ki a környékre. A kitörés pillanatában 17 turista volt a vulkánon, 10 embert még most is a kórházban ápolnak. Hétfőig minden lakost evakuált a katonákból és rendőrökből álló mentőcsapat.

A fennsík egyik legveszélyesebb a Sileri, legutóbb 2009-ben tört ki és három új krátert hozott létre. A fennsík egyébként kedvelt célpont a világutazók körében, főként a IX. századi hindu templomok miatt.