Sarkozy írását azzal kezdi, hogy „Simone Veil már sokkal korábban is meghalhatott volna, mivel a nácizmus halálra ítélte, 72 évvel ezelőtt. Zsidó volt, 16 éves, és evégből nem volt joga élni azoknak a szemében, akik eltervezték a végső megoldást, azért, hogy kiirtsanak egy egész népet. Simone Veil meghalhatott volna, ahogy látta meghalni az asszonyokat és gyerekeket, akiket zuhanyozni küldtek, de onnét sohasem térhettek vissza. Meghalhatott volna, ahogy az édesapja, ahogy a bátyja és ahogy az édesanyja.”
Azzal folytatja a volt köztársasági elnök, hogy Simone Veil túlélte, családot alapított és
egész életében a közjóért harcolt.
Valéry Giscard d'Estaing jobbközép kormányában (1974-től) az egész történelmet meghatározó harcot folytatott. Sarkozy a francia asszonyok abortuszhoz való jogáért való küzdelemre utalt, aminek a kiharcolása az akkori egészségügyi miniszterhez, Veilhez kapcsolódik.
Sarkozy szerint
Simone Veil nem volt egyetlen egy ideológia foglya sem,
mert ő korábban a legdrágábban már megfizetett, az ideológiák, az eszmék őrületéért. A Nemzetgyűlésben egyszerűen annyit mondott, hogy a Köztársaság nem folytathatja azt, hogy behunyja a szemét, hogy 300 ezer titkos abortuszt csinálnak évente az országban. Egyszerűen azt mondta, hogy a
Köztársaság nem fogadhatja el, hogy nők halnak meg elképesztő szenvedések közepette,
mert nincs pénzük arra, hogy vegyenek egy repülőjegyet és elmenjenek egy külföldi magánklinikára.” Simone Veil rengeteg bírálatot kapott küzdelméért, de végül – egyébként háromnapos, véget nem érő vita után – a francia nemzetgyűlés elfogadta törvényjavaslatát.
Egy másik harca Sarkozy szerint az európai építkezés volt, ő volt az Európai Parlament első elnöke, egyszerre szavazta meg elnökségét Franciaország és Németország. Sarkozy ír arról is, hogy mennyire örült, amikor (éppen az ő elnöksége alatt) Veilt a Francia Akadémia tagjává fogadták. És hogy ő maga, mennyire szerette Simone Veilt.
Írásának azt a címet adta: Simone Veil halhatatlan marad.