Háromnapos nemzeti gyász az erdőtűz miatt Portugáliában

erdőtűz portugáliában
Tűz Leiria település közelében
Vágólapra másolva!
Már legalább 62 áldozata van a szombaton kezdődött hatalmas portugál erdőtűznek, a több mint 60 sérült közül többen életveszélyben vannak. A legtöbben a saját kocsijukban égtek halálra, miközben menekülni próbáltak a tűz elől. Antonio Costa miniszterelnök az elmúlt évek legnagyobb tragédiájáról beszélt. 
Vágólapra másolva!

A tűz Lisszabontól mintegy kétszáz kilométerre, Pedrogao Grande település közelében keletkezett, és

rendkívüli sebességgel terjedt.

Autóutakra is lecsapott, sokan súlyosan megsérültek és voltak, akiket teljesen elnyelt a tűz. Mások füstmérgezésben haltak meg. Jorge Gomes belügyi államtitkár szerint az áldozatok közel fele a kocsijában halt meg, mások hiába szálltak ki, amikor az autójukat már körbevették a lángok, futva sem tudtak elmenekülni.

Akkora volt a füst, hogy méterekre lehetett csak látni.

A Diario de Noticiasnak egy menekülő azt mondta:

Nodeirinho faluban 11-en haltak meg. Az RTP tévének helyiek azt mondták, egy családot valóságos tűztornádó vett körül, amikor menekülni próbáltak a házukból. Az áldozatok között legalább négy gyerek is van.

Pedrogao Grande polgármestere azt mondta:

Évtizedek óta nem volt ekkora tűz Portugáliában - a képre kattintva galéria nyílik! Forrás: MTI/EPA/LUSA/Ricardo Graca

Nem gyújtogatás volt

A belügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a lángok terjedéséhez ezúttal nincs köze embernek. Portugáliában a hőmérséklet meghaladta a 40 Celsius fokot, de közben száraz viharok is voltak.

A vihar során egy villám csaphatott egy fába.

Domingos Xavier Vegas, a Coimbrai Egyetem professzora ugyanakkor azt mondta, hogy a tűz terjedéséből arra lehet következtetni, hogy több helyen egyszerre csaphattak fel a lángok

Az erősődő szél és a forróság miatt oltani is nagyon nehéz volt. Vannak olyan helyek, ahová a tűzoltók sem tudtak bejutni, vagy súlyosan megsérültek oltás közben. Katonák is segítenek az oltásban. Franciaország és Spanyolország repülőgépeket küldött, és az Európai Unió is segítséget ígért.

Turisták is vannak a sérültek között, de magyar áldozatokról egyelőre nem tudni.

A legnagyobb tragédia

Antonio Costa miniszterelnök azt mondta, ekkora tűzre emberemlékezet óta nem volt példa. Szerinte

az áldozatok száma még emelkedhet,

hiszen sok leégett épülethez még el sem jutottak a tűzoltók.

A kormány a tragédia után háromnapos gyászt rendelt el. Több szakértő ugyanakkor a kormányt is bírálta, mivel évekig elhanyagolták az erdők és az erdészetek fejlesztését.

Portugáliában 1966 óta nem volt ekkora erdőtűz. Akkor 25 katona halt meg, akik az oltásban segítettek Sintra közelében.