Megkezdték Rakka visszafoglalását

Vágólapra másolva!
Az arab-kurd Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szervezet megkezdte hadműveletét Rakka visszafoglalására az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől.
Vágólapra másolva!

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) hajnalban indította az első támadást az Iszlám állam fellegvárának számító Rakka keleti részén, valamint támadást kezdett egy katonai bázis ellen is a város északi peremén.

Talalo Szilo, az SDF szóvivője telefonon nyilatkozta a Reutersnek, hogy

már hétfőn megkezdték a hadjáratokat Rakka felszabadítására és az SDF katonái a város északi, keleti és nyugati részén indítottak támadást.