35 év börtönt kapott az Iszlám Államhoz csatlakozó amerikai veterán

Vágólapra másolva!
Harmincöt év börtönre ítéltek szerdán az Egyesült Államokban egy volt katonát, amiért csatlakozni próbált az Iszlám Államhoz, hogy mártírhalált haljon. Ez az első ítélet, amely ilyen vád alapján született, és még több mint hetvenen fognak felelni az országban azért, mert megpróbálták támogatni a dzsihadista terrorszervezet.
Vágólapra másolva!

Az elítélt 49 éves, neve Tairod Pugh és a légierőnél szolgált szerelőként. Az ítéletet hirdető brooklyni bíró rendkívül elszomorítónak mondta, hogy egy volt amerikai katona akart csatlakozni olyan szervezethez, amely el akarja pusztítani Amerikát.

"Az egészben érdektelen, hogy muzulmán, keresztény vagy zsidó valaki. A lényeg, hogy a hazája ellen fordul" - mondta a bíró hozzátéve, hogy

hiába dicséretes Pugh katonai múltja, hazája elárulása minden érdemét semmissé teszi.

A veteránt 2015 januárjában fogták le Törökországban egy repülőtéren. Olyan laptopot találtak nála, amelyen a török-szír határ átkelő pontjairól szóló információk voltak 180 dzsihadista propagandavideó mellett. A videók egyikén az látható, amint az Iszlám Állam lefejezi egy foglyát.

A szerdai tárgyaláson idéztek Pugh elektronikus leveleiből is, amelyekben a veterán egyebek közt a következőket írta: "Allahtól kapott tehetségemet és tudásomat arra használom, hogy megvédjem az Iszlám Államot." A feleségének pedig ezt írta: "Csakis két lehetőségem van: győzelem, vagy mártírhalál!"