Vágólapra másolva!
Az embercsempészek évente mintegy 35 milliárd dollárt keresnek. A fegyver- és kábítószer kereskedelmet követően ez a harmadik legjövedelmezőbb üzlete a bűnözők számára - a Nemzetközi Migrációs Szervezet, az IOM szerint.
Vágólapra másolva!

A legtöbbet a Földközi-tengeren keresztül érkezők fizetnek

William Lacy Swing, az IOM főigazgatója a Reuters hírügynökségnek adott interjújában kifejtette, hogy a pénz legnagyobb részét az embercsempészek azoktól zsebelik be, akik a Földközi-tengeren keresztül akarnak elmenekülni.

Az idén már mintegy 1700 menekült vesztette életét a veszélyes tengeri átkelés közben, tavaly hozzávetőleg 5000, 2015-ben pedig 3700 halálos áldozat volt, akikről egyáltalán tudomást szereztek - tette hozzá.

"Ez egy tragédia, és ezért próbáljuk a migránsokat óva inteni az embercsempészektől. Hiszen ők jelentik az igazán nagy problémát. Évente 35 milliárd dollárról van szó, és tudjuk, hogy sokat keresnek a Földközi-tengeren" - hangsúlyozta Swing.

Líbia a legfőbb tranzitország

Az észak-afrikai Líbia vált az Európa felé tartó migránsok egyik legfontosabb tranzitországává, ahol

Moammer Kadhafi diktátor 2011-es meggyilkolása óta gyakorlatilag teljes a káosz,

az állami fenntartású menekülttáborokban pedig borzalmas állapotok uralkodnak a szemtanúk beszámolói szerint.

Swing sürgette a kormányokat, hogy a migrációt kiváltó okok kezelésére összpontosítsanak, vagyis a konfliktusokra, ivóvízhiányra, valamint a gazdag és szegény országok közötti hatalmas különbségekre.

Ugyanakkor az IOM főigazgatója leszögezte: