Kedden kormányfőként ébredt, szerdán elnökként alszik el

politician The newly elected Serbian president Aleksandar Vucic in Belgrade, Serbia, 12 April 2017. Thousands of Serbians took to the streets over the previous days to demonstrate against Vucic. Protestors accuse him of electoral fraud. The German foreign
Aleksandar Vucic, szerb elnök.
Vágólapra másolva!
Lemondott a miniszterelnöki tisztségéről kedden Aleksandar Vucic megválasztott szerb elnök, aki másnap leteszi az államfői esküt.
Vágólapra másolva!

Az új kormányfő kinevezéséig ideiglenes miniszterelnöke lesz a nyugat-balkáni országnak Ivica Dacic külügyminiszter személyében, aki korábban már volt Szerbia kormányfője. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a kormány megbízatásának további három évében ki lesz a nyugat-balkáni ország miniszterelnöke, az új elnök várhatóan a következő három hét során ismerteti jelöltje nevét. A várakozások szerint az új miniszterelnök kinevezésével egy időben kormányátalakításra is lehet számítani.

Aleksandar Vucic Forrás: AFP/DPA/Monika Skolimowska

Kormányfőként tartott utolsó sajtótájékoztatóján megköszönte a támogatást, a választáson ugyanis a szavazók több mint 55 százaléka adta rá a voksát. Emellett értékelte kormánya munkáját. Kiemelte, az utóbbi két és fél évben csökkent a munkanélküliség, bővült a gazdaság, és további növekedésre számítanak, újabb béremeléseket terveznek, és folytatódik az európai uniós integráció. Hozzátette: Szerbia stratégiai célja az európai uniós csatlakozás, de továbbra is fenn kívánja tartani a jó kapcsolatot Oroszországgal és Kínával, folytatni a párbeszédet Koszovóval.

Aleksandar Vucic kedden mondott le miniszterelnöki tisztségéről, és szerdán teszi le az elnöki esküt. Ez volt az első alkalom Szerbia történetében, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök a köztársasági elnöki tisztségért indult. Az elnök hivatalos és ünnepélyes beiktatási szertartását június 23-án tartják.

Köztársasági elnökként Aleksandar Vucicnak inkább csak protokollfunkciói lennének, ám mivel nem mond le a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöki tisztségéről, a parlamenti többségen keresztül továbbra is befolyásolhatja a szerb politikát. Emellett a sajtó találgatásai szerint az új miniszterelnök is csak báb lesz az elnök kezében, így voltaképpen továbbra is Aleksandar Vucic vezeti majd Szerbiát.