Kisfia szeme láttára lőttek le egy férfit egy parkolóban

Vágólapra másolva!
Több mint száz szemtanúja is lehet annak a gyilkosságnak, ami egy áruház parkolójában történt a walesi Bangorban.
Vágólapra másolva!

A 35 éves férfi a 3 éves kisfiával ment az áruházba vásárolni. Azt nem tudni, mi miatt, de az édesapa és egy másik férfi vitatkozni kezdte a parkolóban. A másik férfi hirtelen fegyvert rántott, és hatszor rálőtt az édesapára - írja az Independent. Mindezt fényes nappal.

A Daily Mail szerint a lövéskor

a kisfiú az édesapja karjaiban volt, együtt zuhantak a földre.

A rendőrség szerint hatalmas csoda, hogy a kisfiú nem sérült meg. A fegyveres férfi ezután nyugodtan elsétált a helyszínről.

A meglőtt férfi háttal feküdt a földön a kocsija mellett. Azonnal mentőt hívtak hozzá, akik kórházba is vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.

Az eset után az áruházat kiürítették. A rendőrök még keresik a gyilkost, szemtanúk jelentkezését várják.