Egy magyar-román kettős állampolgár ellen indult eljárás embercsempészet miatt

Vágólapra másolva!
Egy magyar rendszámú autót vezető, magyar-román kettős állampolgárt gyanúsítanak embercsempészettel a román hatóságok, miután a 38 éves férfi kocsijában Romániában már regisztrált menedékkérőket találtak ötszáz méternyire a magyar-román határtól.
Vágólapra másolva!

A román határrendészet hétfői közleménye szerint a bihardiószegi határrendészek az illegális bevándorlás megfékezése érdekében végrehajtott művelet során szombat este fél tízkor állították meg a VW Sharan márkájú egyterű autót, amely a Bihar megyei Székelyhíd (Sacuieni) települést elhagyva indult a határ felé.

A kocsiban 11 szíriai és iraki migránst (öt 23 és 32 év közötti felnőttet és hat 1 és 10 év közötti gyereket) találtak a hatóságok, akik a román hatóságok által kiállított ideiglenes személyazonossági igazolványokkal rendelkeztek.

Kihallgatásuk során elmondták, hogy

illegálisan próbáltak átszökni Magyarországra, és így bejussanak a schengeni övezetbe.

Mint beszámoltak róla, gyalog akartak átjutni a zöldhatáron, miután a sofőr a határsáv közelébe viszi őket. A határrendészet tiltott határátlépési kísérlet gyanújával kezdeményezett bűnvádi eljárást ellenük.

A kocsit vezető Ioan T. ellen embercsempészet gyanújával indult eljárás.

A hatályos román büntető törvénykönyv kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azokat, akik a határsértők toborozásában, eligazításában, szállításában vagy rejtegetésében vesznek részt.

Ha ezt anyagi előnyszerzés céljából teszik, a büntetési tétel háromtól tíz év börtönig terjedhet.