Lezárhatnak egy hágót a migránsok miatt

Illegális bevándorlás - Görögország
Leszbosznál partot ért migránsok elhagyott csónakja és levetett mentőmellényei
Vágólapra másolva!
Egyre több migráns érkezik a Földközi-tengeren át Európába, ezért a tiroli kormányfő szerint szükség esetén lezárhatják a Brenner-hágói határszakaszt.
Vágólapra másolva!

A tiroli kormányfő, Günther Platter szerint jelenleg még nyugodt és stabil a helyzet a határnál, de más intézkedésekre lesz szükség ha több migráns érkezik.
Güther Platter azt mondta,

ha Olaszország beengedi a migránsokat, akkor le kell zárnia a határokat.

Ha többen jönnek, szükséges lehet a határellenőrzés növelése, hogy megakadályozzák az illegális bevándorlást.

- jelentette ki.

Forrás: MTI/EPA/Sztratisz Balaszkasz

Úgy számolnak, hogy idén legalább

40 százalékkal többen érkeznek majd Olaszországba,

mint az előző évben.

A rendőrség is egyre több olyan embert fog el, akik Ausztriába igyekeznek. Gerald Tatzgern az osztrák bűnügyi hivatal illetékese azt mondta, hogy az olasz és osztrák hatóságok közösen lépnek fel a migránsokkal szemben.