Nem tűrték meg Justitia szobrát a radikális iszlamisták

Vágólapra másolva!
A radikális iszlamisták követelték, hogy távolítsák el Justitia, az igazság istennőjének szobrát a bangladesi legfelsőbb bíróság épületéből.
Vágólapra másolva!

A szobrot csak tavaly állította fel a legfelsőbb bíróság, amelyet azért távolítottak el, hogy elkerüljék az összetűzéseket a radikális iszlamistákkal. Mahbubey Alam főügyész szerint Justitia egy múzeumba kerül.

A radikálisok szerint Justitia szobra

bálvány,

vagyis az iszlám vallás szerint az istennőt tilos ábrázolni. Azóta, hogy a szobrot decemberben felállították,

több ezren tüntettek

a bíróság előtt.

"Én készítettem, és most arra kényszerítenek, hogy eltávolítsam. Biztos akarok lenni benne, hogy ennek során nem esik kár az alkotásban" – mondta a szobrász, aki egész éjjel felügyelte a munkásokat.

Bangladesben a brit jogrendszeren alapuló alkotmány van, de a radikális iszlamisták régóta szeretnék, hogy áttérjenek a szigorú iszlám jogrendszerre, a saríára.