Tüntetők közé lőttek a rendőrök Bahrejnben

Vágólapra másolva!
Legkevesebb öt tüntető meghalt, és csaknem 300 embert őrizetbe vettek a hatóságok, amikor rajtaütöttek egy ellenzéki hitszónokért tartott tiltakozáson kedd éjjel Bahrejnben.
Vágólapra másolva!

A belügyminisztérium szerint összetűzés akakult ki a hatóságok és "törvényen kívüliek" között, akiknél kések és kézigránátok is voltak. A tárca megerősítette, hogy

öten meghaltak, és 286 embert őrizetbe vettek.

A hivatalos tájékoztatás szerint a tiltakozók Isza Kasszim ajatolláh birtokán rejtőztek, akit vasárnap egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek pénzügyi visszaélések miatt. A vallási vezetőt nem vették őrizetbe, de várhatóan hamarosan kiutasítják az országból, mert tavaly megfosztották állampolgárságától, miután azzal vádolták, hogy Iránnal áll kapcsolatban és felekezeti erőszakot szít. Az ajatolláh következetesen tagadja a vádakat.

Bahrejnben a 2011-es arab tavasz óta fordulnak elő tiltakozások.

Az ország lakosságának többsége síita muzulmán, de az uralkodócsalád szunnita muszlim. A síita többség politikai reformokat követel és nagyobb beleszólást az ország dolgaiba, a kormány viszont attól tart, hogy a szintén síita Irán támogatásával erőszakkal akarják átvenni a hatalmat. 2011-ben Bahrejn az Öböl-menti országok segítségével gyakorlatilag vérbefojtotta a felkelést.