Újraválasztották Haszan Róhánit Irán elnökének

RÓHÁNI, Haszan
Haszan Róháni iráni államfő kijelentette, hogy országa senkitől sem tűri el, hogy fenyegessék.
Vágólapra másolva!
A hivatalban lévő, elődeihez és vetélytársaihoz képest Nyugat-barátabbnak mondott államfő, Haszan Róháni nyerte meg az iráni elnökválasztást, a belügyminisztérium előzetes adatai szerint Róháni a pénteken tartott első fordulóban megszerezte az érvényes szavazatok 58 százalékát, így nincs szükség második fordulóra.
Vágólapra másolva!

Az iráni elnökválasztás első fordulójában legalább 40 millió szavazó vett részt. A választási iroda vezetője közölte, hogy

39 millió érvényes szavazat közül Róhánira 22,8 millióan voksoltak.

Róháni négy évvel ezelőtt egy olyan ígérettel nyerte meg a választást, hogy egy nyitottabb Iránt és több szabadságot biztosít az embereknek.

Haszan Róháni, Irán elnöke Forrás: MTI/EPA/Jason Szenes

Róháni legfőbb riválisa, a konzervatív Ebráhim Raiszi volt teheráni főügyészről a voksok 39,7 százalékát szerezte meg. Azt mondják róla, hogy mivel

közel áll a legfőbb vallási és politikai vezetőhöz, Ali Hameneihez, a későbbiek folyamán még az utódja is lehet.

A további két jelölt mindössze csak pár százezer voksot kapott.

Két évvel ezelőtt Róháni megállapodott a vezető nagyhatalmakkal az iráni atomprogram visszafogásáról, a gazdasági szankciók enyhítéséért cserébe. Raiszi keményen bírálja Róháni atom-megállapodását, mert szerinte nem hozta meg a várt gazdasági hasznot.