Megkínoztatta politikai vetélytársát, ezzel vádolják

Vágólapra másolva!
Miután azzal gyanúsítják az afgán alelnököt, hogy parancsot adott ki tesőreinek arra, hogy egyik politikai vetélytársát keményen megkínozzák, elutazott Törökországba. De szóvívője szerint hamarosan visszatér Afganisztánba.
Vágólapra másolva!

Abdul Rasid Dosztum afgán alelnök Törökországba utazott. Azzal vádolják, hogy utasítást adott ki arra testőreinek, hogy egyik politikai vetélytársát kínozzák meg.

Dosztum 9 testőrét tartóztatták le, azzal gyanúsítva őket, hogy Ahmed Iscsi volt kormányzót

elrabolták, megkínozták és megerőszakolták.

Dosztum tagadja az állításokat, és nem is indítottak ellene semmilyen eljárást. A nyomozás állásáról sem lehet tudni még semmit.

A hivatalos kabuli bejelentés szerint Dosztum

gyógykezelés miatt utazott Törökországba. Állítólag 2008-ban is hasonló okokkal távozott az országból, mikor szintén egy vetélytársát ugyanilyen módon kínoztatott meg.

Sokak szerint már véglegesen száműzni kellene az alelnököt az országból, de ez elképzelhetetlen, mert túlságosan befolyásos ember ahhoz, hogy Asraf Gáni elnök megtudjon tőle válni.

Az alelnök szóvivője azt mondta: