Bíróság elé állítanak egy rendőrt Venezuelában - lelőtt egy tüntetőt

Vágólapra másolva!
Bíróság elé állítják a venezuelai rendőrség egyik tagját az egyik tüntető, a 33 éves Diego Hernández halála miatt - közölte kedden a venezuelai ügyészség.
Vágólapra másolva!

A rendőr hamarosan bíróság elé áll

Az ügyészség Twitter-profilján tette közzé a bejelentést, melyből az is kiderült, hogy a

tüntető hétfőn, az állam Capacho városában megtartott tüntetésen halt meg, feltehetően a fent említett rendőr lőtte le.

Luis Oviedo rendőrt az eset kapcsán kedden vették őrizetbe, és hamarosan az illetékes bíróság elé állítják - jegyezte meg az ügyészség.

További két ember is meghalt

Hírügynökségi jelentések szerint Hernández mellett további két ember halt meg hétfőn a venezuelai kormányellenes tüntetéseken. Szintén Táchira államban egy 18 éves férfi halt meg, amelyet az ügyészség is megerősített Twitter-profilján. A szintén nyugat-venezuelai Barinas államban pedig egy 33 éves férfi haláláról a szemtanúk videofelvételeire hivatkozva adtak hírt.

Március vége óta zajlanak tüntetések Venezuelában

A venezuelai tüntetésekre azután került sor, hogy az elnökhöz hű legfelsőbb bíróság március 30-i döntésének értelmében megpróbálta minden hatalmától megfosztani az ellenzék által uralt parlamentet.

Az ellenzéki képviselők és tüntetők annak ellenére ragaszkodnak a jogászok menesztéséhez, hogy a legfelsőbb bíróság - komoly belföldi és külföldi bírálatokat követően - később visszavonta korábbi határozatát.

Eddig 42 ember halt meg

Az ellenzék az államfőt okolja az országban kialakult súlyos gazdasági válságért, amely drámai mértékű ellátási nehézségekhez vezetett a kőolajban gazdag Venezuelában.

Nicolás Maduro alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásával és az alkotmány reformjával akarja megoldani a válságot, az ellenzék azonban bojkottálja az elnök erről szóló terveit.

Az április elején kezdődött tüntetéshullámban eddig legalább 42 ember vesztette életét, több százan pedig megsebesültek, hozzávetőleg kétezer embert vettek őrizetbe.