Újabb halottjai vannak a venezuelai tüntetéseknek

demonstration Horizontal Venezuelan opposition activists take part in a rally against the government of President Nicolas Maduro, in Caracas, on May 15, 2017.
Venezuelans launched a seventh week of anti-government demonstrations by blocking roads on Monda
Ülősztrájkolók Caracasban
Vágólapra másolva!
Újabb halottjai vannak Venezuelában a kormányellenes tüntetéseknek, hétfőn ketten is életüket vesztették a demonstrálók és a biztonsági erők közötti összecsapásokban.
Vágólapra másolva!

A Nicolás Maduro elnök politikája ellen tüntetők 12 órás ülősztrájkot hirdettek meg hétfőre, s míg a tiltakozó akciók a fővárosban, Caracasban nagyrészt békések maradtak, máshol összecsapásokba torkolltak.

Az ország nyugati részén, a kolumbiai határ közelében fekvő Tachira államban hírügynökségi jelentések szerint két férfi, egy 18 éves - akinek halálát az ügyészség is megerősítette a Twitter közösségi portálon - és egy 33 éves vesztette életét. Utóbbi haláláról szemtanúk videofelvételeire hivatkozva adtak hírt. A tüntetők Tachira államban kövekkel dobálták a rendőröket - akik könnygázt vetettek be -, egy páncélozott járművet pedig felgyújtottak, és lángba borult több épület is. Több tucatnyian megsebesültek.

Ülősztrájkolók Caracasban Forrás: AFP/Federico Parra

A Venezuela középső részén fekvő Carabobo államban a biztonsági erők két - más források szerint három - tagjára rálőtték, egyikük állapota válságos - közölték a hatóságok. Larában teherautó sodort el három tüntetőt.

Hétfőn országszerte 35 tüntetőt vettek őrizetbe a Foro Penal civilszervezet szerint. Az április elején kezdődött tüntetéshullámban eddig legkevesebb háromtucat ember vesztette életét, több százan pedig megsebesültek, hozzávetőleg kétezer embert vettek őrizetbe. Az erőszak terjedéséért mindkét oldal a másikat teszi felelőssé.

Az ellenzék az államfőt okolja az országban kialakult súlyos gazdasági válságért, amely drámai mértékű ellátási nehézségekhez vezetett a kőolajban gazdag Venezuelában. Nicolás Maduro alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásával és az alkotmány reformjával akarja megoldani a válságot, az ellenzék azonban bojkottálja az elnök erről szóló terveit.