Kőként próbáltak átcsempészni 330 teknőst a malajziai határon

ekevasteknős
Az ekevasteknős (Astrochelys yniphora) endemikus hüllőfaj, amely kizárólag Madagaszkáron él
Vágólapra másolva!
  A malajziai hatóságok lefoglaltak 330 veszélyeztetett teknőst, amelyeket Madagaszkárról próbáltak becsempészni délkelet-ázsiai országba - közölték helyi repülőtéri illetékesek hétfőn.
Vágólapra másolva!

Kőként akarták becsempészni az országba a teknősöket

Az Antananarivóból érkezett szállítmány vámpapírjain kőként tüntették fel annak tartalmát.

A 325 angonoka teknőst és öt indiai csillagteknőst öt dobozban rejtették el, a helyi hatóságok mintegy 280 ezer dollárra, azaz 61 millió forintra becsülték értéküket.

A malajziai cím, amelyre a szállítmány érkezett, hamisnak bizonyult - közölte Abdul Wahid Sulong, a vámőrég parancsnok-helyettese.

angonoka teknős vagy ekevas teknős Forrás: Wild Madagascar

A teknősök súlyosan veszélyeztettetek

A Madagaszkáron őshonos angonoka teknősöket a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség, az IUCN vöröslistája a súlyosan veszélyeztetett fajok között tartja számon.

Egyike a legritkább teknősfajoknak a Földön. Állományát mintegy 400 egyedre becsülik, amely kizárólag Madagaszkár északnyugati részén él. A hüllőtartók kedvenc faja.


Malajzia az illegális vadállat-kereskedelem egyik fő ázsiai tranzitországa.

Vámőreik két hete mintegy 1,2 millió dollár értékű tobzoska páncélt, a múlt hónapban 19 orrszarvútülköt foglaltak le a Kula Lumpur-i repülőtéren.