Ágaskodva szorult a híd alá egy teherautó Kárpátalján

teherautó, Kárpátalja, híd
Vágólapra másolva!
Csaknem függőleges helyzetben szorult be egy közúti felüljáró alá egy billenős teherautó a kárpátaljai Kölcsény (Kolcsino) belterületén.
Vágólapra másolva!

A Csap-Kijev autóút felüljárója alá ékelődött tehergépkocsit először a hátsó kerekeinek leengedésével próbálták meg kiszabadítani a tűzoltók. Ám ez a módszer semmit sem enyhített a jármű szorult helyzetén.

Forrás: mukachevo.net

A billencset végül egy „kollégája", azaz egy másik teherautó húzta ki a híd alól. Az eset során senki sem sérült meg. Sőt a fennakadt jármű és a felüljáró is csak kis mértékben rongálódott meg.

A tehergépkocsi vezetője azt állítja, hogy a járművének platója menet közben, magától nyílhatott fel, amit ő észre sem vett. Vélhetően valamilyen műszaki meghibásodás játszhatott közre – írja a Mukachevo.net hírportál.