Pokemon Góval játszott a templomban, letartóztatták

pokemon go mobil okostelefon app
Vágólapra másolva!
A 22 éves orosz blogger az egyik misén Jekatyerinburgban a Pokemon Góval játszott, amit le is filmezett, majd megosztotta az interneten. Nem sokkal később letartóztatták.
Vágólapra másolva!

A fiatal blogger nem is gondolta volna, hogy ekkora port kavar majd internetes posztja, melyet egy jekatyerinburgi ortodox templomban készített játék közben. A videó és maga a játék is a "szent" helyen illegális dolog.

Már azzal, hogy elkezdett játszani a Pokemon Góval, felhábroította az ottani hívőket. A BBC forrásai szerint a pap egyértelműen kijelentette, hogy a fiatal férfi bűnt követett el, azzal, hogy

megszegte az egyház szabályát.

Forrás: Brazil Photo Press/BRAZIL PHOTO PRESS/Alisson Frazăo

2016-ban filmezte le a játékot abban a helyi ortodox templomban, melyet II. Miklós cár és családja emlékére építettek. Nem sokkal azután, hogy megosztotta,

letartóztatták az orosz bloggert.

Most a bíróság bűnösnek találta, az ügyész három és fél év börtönt kér.