Órákon át faggatták a volt brazil elnököt

LULA DA SILVA, Luiz Inácio
Luiz Inácio Lula da Silva érkezik támogatóival a dél-brazíliai Curitiba város bíróságára
Vágólapra másolva!
Öt órán át hallgatták ki vádlottként egy korrupciós ügyben szerdán Luiz Inácio Lula da Silva volt baloldali brazil államfőt, aki ezután a bíróság épülete előtt tüntető híveinek megerősítette, hogy indulni fog a jövő évi elnökválasztáson.
Vágólapra másolva!

"Arra készülök, hogy újra az ország elnöke legyek. Soha nem akartam ezt ennyire, mint most" - hangoztatta Lula a dél-brazíliai Curitiba város bírósági épülete előtt összegyűlt több ezer tüntető előtt. A tiltakozók között volt utódja, Dilma Rousseff is, akit alkotmányos vádeljárás keretében fosztottak meg hivatalától.

Politikai üldözésről beszélt

Lula da Silva ismét tagadta az ellene felhozott korrupciós vádakat, "politikai üldözésnek" és "bírósági hajtóvadászatnak" nevezte az eljárásokat. Azt mondta, hogy a kihallgatás során semmilyen terhelő bizonyítékot nem tudtak felmutatni ellene. A curitibai bíróság azzal kapcsolatban hallgatta ki vádlottként a 71 éves Lulát, hogy ő és családja állítólag tényleges tulajdonosa egy háromszintes guarujái villának, amelyet az OAS építési vállalattól kaptak a Petrobras olajipari vállalatot érintő, szerteágazó korrupciós ügylet keretében.

Luiz Inácio Lula da Silva érkezik támogatóival a dél-brazíliai Curitiba város bíróságára Forrás: MTI/EPA/EFE/Fernando Bizerra Jr.

Még mindig népszerű

Miközben a munkásréteg körében továbbra is roppant népszerű Lula ismét meg akarja pályázni az államfői posztot, összesen öt büntetőjogi eljárás folyik ellene. Ha csak egyikben is jogerősen elítélik, nem indulhat semmilyen választáson. A Datafolha szociológiai intézet április végi felmérése szerint Lula da Silva a szavazatok 29-31 százalékát szerezhetné meg, többet, mint bárki más.

Több vád is van ellene

Lulának, aki 2003 és 2010 között volt Brazília elnöke, egyebek között korrupció, pénzmosás és hatalommal való visszaélés miatt kell bíróság elé állnia. Az Automosó (Lava Jato) fedőnevű nyomozás során a hatóságok feltártak egy kiterjedt korrupciós hálózatot, amelynek keretében brazil építőipari cégek politikai pártoknak és befolyásos politikusoknak fizettek kenőpénzeket a Petrobras olajipari óriáscég versenytárgyalásainak megnyerése érdekében. Lulát egyebek mellett azzal vádolják, hogy megpróbálta lefizetni Nestor Cerverót, a Petrobas egyik igazgatóját, hogy ne tegyen terhelő vallomást.

A három éve kirobbant Petrobras-ügyben eddig több mint 90 ismert üzletember és politikus ellen emeltek vádat, bűnvádi eljárás indult számos hivatalban képviselő, illetve a jelenlegi kormánytagok harmada ellen.