Nem valószínű, hogy Macronnak tényleges hatalma lesz

MACRON, Emmanuel
Emannuel Macron elődjei sem spóroltak a sminken.
Vágólapra másolva!
Franciaország cohabitationra készül. Ez azt jelenti, hogyha más politikai családba tartozik a köztársasági elnök és másikba a miniszterelnök. Mivel a közvéleménykutató intézetek szerint az a legvalószínűbb, hogy a jobbközép megnyeri a júniusi nemzetgyűlési (parlamenti) választásokat, Macron arra fog kényszerülni, hogy jobboldali miniszterelnököt nevezzen ki.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Eddig háromszor volt cohabitation Franciaországban

A francia alkotmány szerint az elnöké a legfőbb hatalom, de muszáj együttműködnie az ország kormányozhatósága miatt a miniszterelnökkel, és persze a kormánnyal.

A francia történelemben eddig háromszor kényszerült az elnök arra, hogy ne saját pártjából választott miniszterelnökkel kelljen dolgoznia.

(1958, tehát az V. köztársaság óta). A szocialista elnök, Mitterrand kétszer is. Egyszer 1986 és 1988 között, akkor éppen a későbbi elnök, Chirac volt a miniszterelnöke. 1993 és 1995 között pedig Edouard Balladur-rel kellett együttműködnie. A konzervatív Chirac öt éven át, 1997 és 2002 között osztotta meg a hatalmat a szocialista Lionel Jospin-nel. És ha megnézzük a három cohabitationt, egyértelmű, hogy

minden esetben a miniszterelnök akarata érvényesült. A mindenkori miniszterelnök lett az erősebb, pártállástól függetlenül.

A rengeteg gyakorlati ügy miatt egyszerűen nem tud egy lényegében ellenzékben levő köztársasági elnök irányítani egy másik oldalhoz tartozó kormányt. (elég csak arra utalni, hogy a Jospin-kormány legvitatottabb intézkedését, a 35 órás munkahetet sem tudta Chirac megakadályozni).

Forrás: MTI/AP/Christophe Ena

Emmanuel Macron igazi médiakedvenc, de nem erős politikus

A korábbiakban mind a két oldalon tapasztalt politikusok álltak. Most viszont nem.

Emmanuel Macron tévészereplésekben jó, igazi médiakedvenc, barátai a gyárosok és a showbusiness világából kerülnek ki, de az egykori Rotschild-bankárt és bukott szocialista gazdasági minisztert nehéz lenne professzionális politikusnak nevezni.

Forrás: MTI/EPA/Reuters pool/Philippe Wojazer

Ha a konzervatív oldal nyer, ami elég valószínű, a Figaro szerint Francois Baroin lesz a miniszterelnök. Akinél viszont kevés taktikusabb és okosabb politikus van ma Franciaországban.

Négyszer volt miniszter, több mint 20 éve Troyes sikeres polgármestere, és nagyon közeli munkatársa Nicolas Sarkozynek. Nehéz lenne elképzelni, hogy Macron vele el tudna bánni.

Francois Baroin Forrás: AFP/Patrick Kovarik

Ráadásul nyilván nem is akar majd. Feltehetően boldog lesz a rengeteg tévészerepléstől, a bulvárlapok címlapjaitól, élvezni fogja a nemzetközi tárgyalásokat - de kormányozni nem ő fog Franciaországban.