Náci holmikat rejtegettek német laktanyákban - ellenőrzések indultak

Vágólapra másolva!
Két katonai laktanyában is találtak a náci időszakra utaló tárgyakat. Az egyikben sisakok, a másikban a sisakok mellett náci fegyverek is megbújtak. 
Vágólapra másolva!

Németország szigorúan tiltja, hogy bármilyen náci jellegű emléktárgyat őrizzenek vagy tegyenek közzé az emberek.

De most két laktanyában is felfedeztek ilyen emléktárgyakat. Az egyikben csak

náci sisakok bújtak meg a szekrényben, a másikban a falon lógtak a náci katonák és tisztviselők képei, emellett náci fegyverek és dekorációs elemek is voltak ott.

Ezért a Védelmi Minisztérium kiadta a parancsot, hogy Németország egész területén alaposan át kell vizsgálni a katonai laktanyákat.

A hadseregben terjedő szélsőjobboldali nézetek miatt egyre nagyobb a botrány. Egy hadnagy például

magát szíriai menekültnek álcázva akart támadást végrehajtani,

de elfogták. Kiderült, hogy ő is szélsőjobboldali nézeteket vall.

A Reutersnek a védelmi minisztériumban azt mondták, hogy a talált holmik nem tartalmaznak tiltott náci jelképeket. A miniszter viszont azt mondta: az is kiderült, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, és a tisztek eddig elnézték ezeket.