Vécépapír miatt égett az erdő a Kanári-szigeteken

Vágólapra másolva!
Elvégezte a dolgát, majd meggyújtotta a vécépapírt, több ezer hektárnyi mandulafenyő lángolt.
Vágólapra másolva!

Három és fél év börtönt kapott

a német férfi, ráadásul ki kellett fizetnie az erdő újratelepítésének költségeit is.

A férfit még júliusban tartóztatták le, de csak most ítélte el a bíróság. Már elfogásakor sem tagadta, hogy ő okozta a tüzet a Kanári-szigeteken, de annak keletkezésére érdekes magyarázatot adott.

Mivel a férfi a szabadban végezte el a dolgát, ezért úgy döntött,

meggyújtja a használt vécépapírt.

A lángok azonban gyorsan továbbterjedtek,

5000 hektárnyi mandulafenyő égett.

Az oltás közben egy tűzoltó életét vesztette. A bíróság 1,8 millió euró kártérítésre kötelezte.