Olajtolvajok és katonák lőtték egymást Mexikóban, többen meghaltak

Vágólapra másolva!
Legkevesebb négy katona és hat feltételezett kőolajtolvaj halt meg csütörtökön Mexikóban egy fegyveres összetűzésben.
Vágólapra másolva!

A mexikói hatóságok az ország középső részén, Puebla államban indítottak nagyszabású akciót a kőolajvezetékeket megcsapoló bűnszervezetek ellen.

Összesen mintegy ezer katona vett részt a bevetésen.

A hadsereg azután vonult ki, hogy bejelentés érkezett arról, hogy Palmarito település közelében egy vezetékből lopják az olajat. A katonákra tüzet nyitott egy csoport fegyveres, akik nőket és gyerekeket használtak élő pajzsként. A hadsereg közleménye szerint a katonák úgy döntöttek, hogy nem viszonozzák a tüzet, de ketten közülük meghaltak a támadásban, egy harmadik megsebesült.

Néhány órával később ugyanazon a helyen fegyveres férfiak öt terepjáróról tüzet nyitottak katonák egy másik csoportjára. Az azután kibontakozott tűzharcban másik két katona és hat feltételezett kőolajtolvaj meghalt.

Őrizetbe vette 12 embert, köztük kiskorúakat is.

Televíziós képsorokon azt lehetett látni, hogy helyi lakosok utakat torlaszoltak el és gumiabroncsokat gyújtottak fel. A helyi sajtó tudósításai szerint a helyiek a hadsereget okolják az incidensért.