Rohamosztagos jelmezben ment órára, kiürítették az iskolát

legmenőbb rohamosztagos, Star Wars: Az ébredő Erő
Vágólapra másolva!
Egy diák rohamosztagosnak öltözött a Star Wars Nap alkalmából, és így ment iskolába Wisconsinban. Mikor az egyik szülő meglátta őt, kihívta a rendőrséget, ezután pedig kiürítették az iskolát.
Vágólapra másolva!

Egy wisconsini gimnázium egyik diákja a Star Wars nap alkalmából, vagyis május 4-én, csütörtökön rohamosztagosnak öltözve ment iskolába.

Amikor az egyik szülő meglátta, hogy a diák a hátsó ajtón megy be az épületbe, maszkot viselve és egy táskával, azonnal hívta a rendőrséget.

Ezután még az iskolát is kiürítették.

A rendőrök azt mondták, a szülő helyesen cselekedett, hogy a gyanús helyzetben kihívta őket. Mint mondták, minden észlelt fenyegetést komolyan kell venni, akár valós, akár nem - írja az RT.

Az iskola azt mondta, ezután nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a jelmezviselés tiltására.