Németországban elfogták az Iszlám Állam egy feltételezett tagját

Vágólapra másolva!
A szíriai férfit azzal gyanúsítják, hogy külföldi terrorszervezetek tagja volt. Pénteken előzetes letartóztatásba helyezték - közölte pénteken a szövetségi legfőbb ügyészség.
Vágólapra másolva!

Egy fegyveres egység parancsnoka is volt.

Az állam elleni súlyos bűncselekményekkel foglalkozó ügyészség adatai szerint a 39 éves szíriai férfi a hazájában 2011 tavasza óta tartó polgárháborúban először az an-Nuszra Front nevű iszlamista szervezet oldalán vett részt.

Egy fegyveres egység parancsnokaként közreműködött több város elfoglalásában, majd 2013 elején az an-Nuszra Front és az Iszlám Állam közötti konfliktusok nyomán átállt az Iszlám Államhoz.

A férfit külföldi terrorszervezetben viselt tagsággal gyanúsítják, pénteken előzetes letartóztatásba helyezték.

Jogosítványt akart szerezni, amikor elfogták

Sajtóértesülések szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy Németországban terrorcselekményre készült volna. Csütörtök délután fogták el különleges rendőri egységek bevetésével a Lipcse közelében fekvő Wachauban egy autósiskolánál, ahol

éppen megkezdte volna a jogosítvány megszerzését célzó tanfolyamát.