Dél-Korea új elnököt választ a korrupcióval vádolt helyére

Vágólapra másolva!
Megkezdődött Dél-Koreában az idő előtti szavazás csütörtökön, a jövő keddi "rendes" elnökválasztás részeként, amelyen a polgárok kiválasztják a korrupció miatt hatalmától megfosztott Pak Gjun Hje volt elnök utódját. A két nap alatt leadott szavazatokat az urnákban hagyják, és csak a jövő kedden, május 9-én tartandó "rendes" szavazás voksaival együtt fogják összesíteni (a külföldön élők és mozgáskorlátozottak már hétfő óta voksolhatnak).
Vágólapra másolva!

A nemzeti választási bizottság adatai szerint három óra alatt közel 590 ezer ember adta le voksát, köztük Csung Szej Kjun parlament elnök, és a jelentős pártok vezető tisztségviselői közül is sokan szavaztak.

Az idő előtti választáson csütörtökön és pénteken reggel hattól este hat óráig lehet szavazni a választási hajlandóság növelésére 2014-ben bevezetett rendszer szerint. Bárki voksolhat, akinek van szavazati joga. A szavazatokat 3500 helyiségben adhatják le. Az új rendszert a két évvel ezelőtt tartott helyhatósági választáson vezették be, akkor a résztvevők ötöde adta le a voksát idő előtt.

Az elnökválasztáson 13 jelölt indult. Felmérések szerint a legnépszerűbb a liberális ellenzéki Demokrata Párt egykori elnöke, Mun Dzsae In, akit a polgárok 42,2 százaléka tart a legalkalmasabb jelöltnek. Vetélytársai messze lemaradnak mögötte.

A 2012 végén hivatalba lépett korábbi elnök, a 65 éves Pak Gjun Hje, Pak Csong Hi néhai diktátor lánya,

Dél-Korea első elnöknője ellen a korrupciós botrányok miatti tömeges tüntetések nyomására indítottak tavaly alkotmányos vádeljárást,

és hivatalosan márciusban mondatták le véglegesen a tisztségéből. A múlt hónap végén vették őrizetbe azzal a váddal, hogy bizalmas barátnőjével, Csoj Szun Szillel összejátszott vállalatok megzsarolásában, kenőpénzek elfogadásában és más bűncselekményekben. Ha a bíróság bűnösnek találja, tíz évtől életfogytig tartó elzárásra ítélheti a volt elnököt.

A korrupciós üggyel összefüggésben az ügyészség vád alá helyezte vagy letartóztatta a politikai és gazdasági elit több képviselőjét, köztük a Samsung-csoportot irányító Li Dzse Jongot is.