Kutatóhajóra költi vagyonát a norvég milliárdos

A REV látványterve
Vágólapra másolva!
„Vissza akarok valamit adni a társadalomnak abból, amit kiérdemeltem” – mondta Kjell Inge Røkke norvég milliárdos, amikor bejelentette, hogy a WWF-fel együttműködve kutatóhajókat fog építeni.
Vágólapra másolva!

Kjell Inge Røkke Norvégia egyik leggazdagabb embere, érdekeltségei vannak a halászatban, a hajógyártásban és az olajkutatásban, illetve -kitermelésben. A Forbes idén 2,7 milliárd dollárra taksálta a vagyonát. Az 58 éves üzletember úgy döntött: vagyonával a köz hasznára szeretne lenni, ezért kutatóhajókat kezd építeni a Természetvédelmi Világalappal (WWF) együttműködve.

A REV látványterve Forrás: aftenposten.no

Első projektjük, a REV kutatóhajó tervei már el is készültek: 6000 méteres mélységig vizsgálhatják majd vele az óceánokat, és képes lesz a tengerfenék alatti 20 méteres mélységből is mintákat a felszínre hozni. A tenger mélyéről felszippantott műanyagokat (akár napi 5 tonnát) a hajó fedélzetén fogják majd elégetni további káros anyagok kibocsátása nélkül.

Røkke nem csupán megépíti, de üzemelteti is majd a hajót: 60 fős legénységet toboroz a munkára.

„A tenger lehetőségeket adott nekem, amiért hálás vagyok. Vissza akarok valamit adni a társadalomnak abból, amit kiérdemeltem” – mondta Kjell Inge Røkke, aki már eddig is komoly társadalmi szerepet vállalt: feleségével közösen létrehozott ösztöndíjukkal posztgraduális tanulmányaikban segítettek kutatókat.

„Nem hiszem, hogy közel lennénk a világvégéhez, de már most elég nagyok a környezetvédelmi kihívások, amiknek meg kell felelnünk” – mondta Røkke.