Robbanás volt egy londoni házban

Vágólapra másolva!
A robbanás előtt végrehajtók jártak az észak-londoni házban. Egy rendőr és egy másik ember megsérült.
Vágólapra másolva!

A robbanás azután történt, hogy bírósági végrehajtók jártak a házban.

Tíz tűzoltóautó és 72 tűzoltó érkezett a robbanás helyszínére. Egy férfi súlyosan megégett, egy rendőr pedig a karján égett meg.

A ház pincéje, a hátsó kert, és részben a földszint égett. A házat kiürítették, úgy tudni, a szomszédos házakat nem érte a tűz.

Egy szemtanú azt mondta, füstöt látott a ház körül, és az út érintett részét lezárták - írja a Daily Mail.

Azt még vizsgálják, hogy mi okozhatta a robbanást, a rendőrség nem kezeli az ügyet terrortámadásként. Egyelőre még senkit nem tartóztattak le.