Harminc terroristát ítéltek halálra Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Dzsavad Dzsaved, a pakisztáni hadsereg főparancsnoka szerdán aláírta a halálos ítéletét annak a harminc embernek, akit a katonai bíróságok ítéltek el terrorcselekményekben való részvétel miatt. Ezzel 191-re emelkedett a fegyveres erők által az elmúlt két évben halálbüntetéssel sújtottak száma, eddig 24 ítéletet hajtottak végre.
Vágólapra másolva!

"A terroristák egyebek között olyan szörnyű terrorcselekményekben vettek részt, mint a pesavari iskola és a Szajdu Sarif-i repülőtér elleni támadás, továbbá ártatlan civileket és sok katonát gyilkoltak meg" - közölte a hadsereg tájékoztatási hivatala, az ISPR.

Azt nem közölték, hogy az említett terroristák milyen csoportokhoz tartoztak, és mikor folytatták le a bírósági tárgyalásokat.

Azt azonban közölték, hogy

a katonai bíróságok felgyorsították az ügyek tárgyalását,

miután feltételezett lázadók százait vették őrizetbe a pakisztáni fegyveres erők "Viszály felszámolása" nevű hadművelete során, melyet a február első felében elkövetett - mintegy 130 ember életét követelő - merényleteket követően hirdetett meg a hadsereg.

A pakisztáni törvényhozás 2015 elején hagyta jóvá a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben eljáró katonai bíróságok felállítását, miután

a legfőbb tálib csoport támadást hajtott végre az északnyugat-pakisztáni Pesavarban található iskola ellen, megölve annak 125 diákját és számos alkalmazottját.

Március végén a pakisztáni törvényhozás két évvel hosszabbította meg a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben eljáró bíróságok működését. Az ISPR hétfői tájékoztatása szerint a 2015 eleje óta halálra ítélt 161 ember közül 24-en végre is hajtották az ítéletet. Jelezték, hogy "hamarosan további 14 akasztásra kerül sor".

A katonai bíróságok tárgyalásai zárt ajtók mögött, a sajtó jelenléte nélkül zajlanak, a hadsereg pedig csak a döntések bejelentésére szorítkozik, amit bizonyos esetekben a közösségi oldalakon tesz közé.