Száznál több halott a kolumbiai árvízben

Vágólapra másolva!
Legfrissebb értesülések szerint legkevesebb 127 ember vesztette életét, 400-an megsérültek, és 220-an eltűntek a délnyugat-kolumbiai Mocoában, amikor helyi idő szerint szombat hajnalban a heves esőzések következtében hirtelen két közeli folyó is megáradt és elöntötte a várost - közölte a helyi Vöröskereszt.
Vágólapra másolva!

Juan Manuel Santos kolumbiai államfő rendkívüli állapotot hirdetett a városban.
Az árvíz és a sárlavina sokakat álmukban ért a Caquetá folyó egyik mellékvizének jobb partján fekvő 40 ezres lakosú városban, számos épületet és két hidat is megsemmisítve annak 17 kerületében. A halottak között sok a gyerek.

Carlos Iván Márquez, az ország katasztrófavédelmi hatóságának vezetője elmondta: a folyó éjféltájban áradt meg, és

az áradat készületlenül érte a mit sem sejtő lakosokat a szombat reggeli órákban.

Mentőalakulatok kutatnak túlélők után.

Félő, hogy emelkedhet a halottak száma, tekintettel a sok eltűntre. A mocoai egészségügyi hálózat nem győzi a nagyszámú sérült ellátását. A vöröskereszt korábban legkevesebb 93 halottról és 174 sérültről jelentett.

Helyi lakosok által az interneten közzétett felvételeken hatalmas területen rengeteg deszka, faházak maradványai és más törmelék látható. A kolumbiai államfő bejelentette, hogy elhalasztja tervezett kubai útját, és még a nap folyamán a katasztrófa térségébe látogat.