Botka László hazudik

Botka László
Botka László
Vágólapra másolva!
Cáfolja Botka László MSZP-s szegedi polgármester állításait a Közbeszerzési Értesítő. Botka azt nyilatkozta a TV2 hírműsorának, a Tényeknek, hogy a városnak egyetlen szerződése sem volt a Szeviéppel, amely több mint 11 milliárd forintos tartozást és félezer kisemmizett vállalkozót hagyott maga után. A Közbeszerzési Értesítő szerint azonban több ilyen szerződés is volt. 
Vágólapra másolva!

A Szeviépet 2010-ben számolták fel, miután évekig sikeresen bújt ki a fizetési határidők alól. Rendre új és új alvállalkozókat vontak be, azok helyett, akiknek nem fizettek – aztán ők sem kapták meg a pénzüket. Végül 11 milliárdos adósságot hagytak maguk után, amivel 500 vállalkozónak tartoznak. Volt olyan, aki féléves teljes árbevételét elbukta.

Botka László, Szeged polgármestere Forrás: MTI/Mohai Balázs

Amikor a Tények szembesítette a kérdéssel a szegedi szocialista polgármestert, Botka Lászlót, ő azt válaszolta, hogy "konkrétan egyetlen szerződésünk sem volt velük".

A Közbeszerzési Értesítő szerint azonban a Szeviép 2005-ben és 2009-ben két szerződés keretében összesen több mint 9 milliárd forintos megbízást kapott a Botka vezette önkormányzattól, emellett a Ligetfürdő építésével kapcsolatban 6.9 milliárd forintos megbízást kaptak, három szerződés keretében. Ebben az esetben ugyan a megbízó a Ligetfürdő Ingatlanfejlesztő és Fürdőüzemeltető Kft. volt, ez azonban 100 százalékban önkormányzati tulajdonban volt abban az időben – számolt be róla a Tények.