Leváltották egy török lap főszerkesztőjét, miután Erdogan bírált egy cikket

Vágólapra másolva!
Leváltották a Hürriyet című tekintélyes török napilap főszerkesztőjét szerdán. Az újságot egy cikke miatt előző nap élesen bírálta Recep Tayyip Erdogan török államfő. A török elnök által kifogásolt cikk arra utalt, hogy a török hadsereg felső vezetése és a kormány között viszálykodás lehet.
Vágólapra másolva!

"A főhadiszállás nyugtalan" címmel megjelent írás a bizonyos politikai és katonai körök összefonódása miatti aggodalmakra utalt, így a többi között arra, hogy

a török vezérkari főnök túl közel áll a kabinethez.

A február 25-én megjelent írás szerint a török vezetés nem kérte ki a hadsereg véleményét, mielőtt eltörölte volna a női fejkendő - az iszlám vallásosság egyik szimbólumának - a hadseregben való viseletére vonatkozó tilalmat.

A cikkben idézett katonai források ugyanakkor többnyire igyekeztek csillapítani a feltételezéseket, miszerint viszály lenne a török vezetés és hadsereg között.

Hallgatnak a változásról

Ismail Saymaz, a Hürriyet egyik újságírója Twitter-oldalán fényképet tett közzé, amelyeken az volt látható, hogy Sedat Ergin átadta a lap vezetését utódjának, Fikret Bilának, a lap új főszerkesztőjének.

A Hürriyet nem számolt be a váltásról, viszont több török lap, köztük a kormánykritikus Cumhüriyet így tett. Emellett a Hürriyet egy másik dolgozója is megerősítette az értesülést a dpa német hírügynökségnek.

Megbocsáthatatlan

Erdogan egy keddi sajtókonferenciája alkalmával kirohant a tekintélyes lapban megjelent írás ellen, "gorombának" és megbocsáthatatlannak nevezve azt. Utalt annak a lehetőségére is, hogy

jogi eszközökkel fog fellépni a Hürriyet ellen.

Hulusi Akar török vezérkari főnök öltönyben, nem pedig katonai egyenruhában foglalt helyet a sajtótájékoztatón Erdogan mellett.

Tavaly július 15-én a török hadsereg egy része erőszakos hatalomátvételi kísérletet hajtott végre Törökországban, a hadsereg a múltban többször is beavatkozott a politikába, nem egyszer puccsal.

A nagy példányszámban megjelenő lap már évek óta a török hatóságok nyomása alatt áll annak ellenére, hogy visszafogottabbak lettek a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) és az Erdogant bíráló írásai.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet, és más hasonló csoportok a sajtószabadság rohamos rosszabbodásáról számolnak be Törökországban. Több mint 140 újságíró került börtönbe, köztük Deniz Yücel, a Die Welt című német lap Isztambulban letartóztatott tudósítója is.