Tüntetők vették körbe a román kormány épületét

Vágólapra másolva!
Több ezer tüntető vette körbe Bukarestben a kormány épületét, miután az igazságügyi miniszter bejelentette, hogy sürgősségi rendelettel módosítják a büntető törvénykönyvet. Az új szabállyal megváltoztatták a hivatali visszaélés fogalmát és ezentúl a 200 ezer lejnél kisebb kárt okozó hivatali visszaélés miatt sem lehet büntetőeljárást indítani. A román államfő azt mondta, hogy ez a jogállam gyásznapja, a tüntetők szerint pedig az intézkedésekkel csak a korrupt politikusokat védik.
Vágólapra másolva!

Azonnal hatályba lépő sürgősségi rendelettel módosította a román kormány a büntető törvénykönyvet és bűnügyi perrendtartást kedden. Egyebek között megváltoztatták a hivatali visszaélés meghatározását is - jelentette be a kormányülés után Florin Iordache igazságügyi miniszter.

A miniszter a sajtótájékoztatón nem ismertette szó szerint a rendeletet, csak annyit mondott róla, hogy a korábbi alkotmánybírósági döntésekhez igazítják a büntetőjogot, és a kéthetes társadalmi vita során megfogalmazott észrevételeket is figyelembe vették.

A miniszter nem válaszolt

Újságírói kérdésre válaszolva Iordache elismerte, hogy a közvitára bocsátott változathoz képest a rendeletbe bekerült egy olyan cikkely, miszerint

nem minősül hivatali visszaélésnek a jogszabályok kidolgozása, kibocsátása, illetve elfogadása.

Arra a kérdésre, hogy ezzel saját magát akarta-e bebiztosítani a kabinet az ellen, hogy a törvénykönyv puccsszerű megváltoztatása miatt bűnpártolással vádolják, a miniszter nem volt hajlandó válaszolni.

Iordache arra a kérdésre is kitérő választ adott, miért volt szükség sürgősségi rendeletre: szerinte a jogszabályok időszerűségéről a kormány hivatott dönteni.

Másik újdonsága a rendeletnek, hogy ezentúl - másodfokú rokonságig - nem lehet majd bűnpártolással vádolni az elkövető családtagjait. Benne maradt a tervezetben az az előírás, miszerint

a 200 ezer lejnél, vagyis 14 millió forintnál kisebb kárt okozó hivatali visszaélésért nem lehet büntető eljárást indítani:

ezekben az esetekben polgári per keretében bírságot szabhat ki és akár annak behajtását is elrendelheti a bíróság - magyarázta a miniszter.

Azonnali hatállyal

A román ellenzéki sajtó szerint most már mindegy, hogy a sürgősségi rendeletet utólag módosítja-e vagy elveti a törvényhozás, ha a rendelet akár csak néhány óráig is érvénybe lép, akkor a büntetőperekben a vádlott számára kedvezőbb jog elve szerint, a módosított törvénykönyv alapján kell majd ítélkezni. Iordache közölte,

A kabinet emellett közkegyelemről szóló törvénytervezetet fogadott el, amit a parlament elé terjeszt. A miniszter szerint a kormány közkegyelmi kezdeményezéssel és egy másik, kedden elfogadott törvénytervezettel azt akarja megelőzni, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága úgynevezett pilótaítéletet fogadjon el Románia ellen, amelynek alapján futószalagon kapnának kártérítést az embertelen börtönviszonyokra panaszkodó elítéltek.

Az elnök küzd a jogállamiság helyreállításáért

Az idei állami költségvetés tervezetének elfogadása érdekében összehívott keddi kormányülés előzőleg nyilvánosságra hozott napirendjén nem szerepelt az, hogy a szociálliberális kabinet dönteni fog a - jobboldali ellenzék, az államfő, Románia külföldi partnerei és az igazságszolgáltatás csúcsszervei által bírált - büntetőjogi tervezetek ügyében.

Klaus Iohannis román államfő szerint a jogállamiságot érte súlyos támadás a korrupcióellenes harc ellenfelei részéről.

- írta Iohannis kedd éjszaka közzétett Facebook-bejegyzésében.

Kifejtette: a PSD-ALDE-kormány a román igazságszolgáltatásban több tízezer "bátor és tisztességes" dolgozójának munkáját semmisítette meg, és több millió románt fosztottak meg attól a reménytől, hogy egy Európában is tisztelt országban éljen.

Az elnök hozzátette: mandátuma hátralévő részében azért fog küzdeni, hogy "helyreállítása" a jogállamiságot Romániában.

Tüntettők vették körbe a kormány épületét

A bukaresti kormány székháza előtt kedd éjjel több ezer tüntető gyűlt össze a kabinet lemondását követelve, azzal vádolva a kormányt, hogy a törvénykönyv módosításával

A kormány épületét gyakorlatilag körülvették a tüntetők, de azt nem tudni, hogy a Sorin Grindeanu vezette kabinet tagjai bent rekedtek-e az épületben.

Kolozsváron, Temesváron, Jászvásáron, Nagyszebenben és Konstancán is több százan vonultak utcára a kormány lemondását követelve.

Raluca Turcan a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke bűnszövetkezetnek nevezte a PSD-t, amely szerinte pártelnökük (Liviu Dragnea) és más, korrupcióért bűnvádi eljárás alatt álló politikusok "tisztára mosása" érdekében az "éj leple alatt" módosította a büntetőjogot.

A PNL bizalmatlansági indítványt akar beterjeszteni a kormány ellen.