Irán megerősítette, hogy új ballisztikus rakétát próbált ki

Vágólapra másolva!
Az iráni védelmi miniszter a korábbi médiaértesüléseket megerősítve közölte szerdán, hogy hazája egy új rakétát tesztelt, de ezzel nem sértette meg sem a nagyhatalmak és Teherán között létrejött nukleáris megállapodást, sem pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának az egyezséget jóváhagyó határozatát.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai tisztségviselő hétfőn számolt be arról, hogy Irán kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú, ballisztikus rakétával, amely több mint 1000 kilométer megtétele után megsemmisült.

A hírt Irán sem cáfolni, sem megerősíteni nem volt hajlandó. Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter kedden csupán annyit mondott, hogy a hazájában gyártott ballisztikus rakétákat soha nem használnák más országok megtámadására, a velük végrehajtott kísérletekre pedig nem vonatkozik a 2015-ben tető alá hozott atomalku.

A Hoszein Dehgán védelmi miniszter által említett 2231-es számú BT-határozat az Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) közötti nukleáris alkut szentesíti, és egyúttal felszólítja Iránt, hogy ne végezzen semmilyen tevékenységet nukleáris robbanófej hordozására alkalmas ballisztikus rakétával.