A lengyel elnök népszavazást tartana a menekültek befogadásáról

Vágólapra másolva!
Andrzej Duda 2019-re tervezi a népszavazást.
Vágólapra másolva!

Andrzej Duda a Super Expressnek adott interjújában azt mondta, hogy ezt már a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a Kukiz'15 is felvetette. Ezzel az államfő csupán arra utalt, hogy a párt tavaly óta aláírásokat gyűjt annak érdekében, hogy a menekültügyi népszavazást kiírhassák. Továbbá az utóbbi időben azt szorgalmazza, hogy

a témát kössék össze az alkotmányra vonatkozó népszavazással.

Ugyanakkor határozottan kijelentette, hogy a két ügyet, az alkotmányt és a menekültek befogadását nem akarja egyazon szavazás témájává tenni, mivel ezek teljesen eltérnek egymástól.

- mondta az államfő.

Mivel ma még nem lehet tudni, mi lesz a 2019-es választások eredménye, ezért azt szeretné az államfő, hogy a választók

a 2019-es népszavazáson mondják ki, egyetértenek-e a betelepítéssel vagy sem.

A lengyel politikai vezetők erősen elutasítják az Európai Bizottság által meghatározott kötelező betelepítési kvótát.