Közel félórás telefonbeszélgetésük során a két miniszter - nyilvánvalóan Kína kifogásaira utalva - egyaránt leszögezte, hogy a ballisztikus támadó rakéták megsemmisítésére alkalmas rendszer telepítésének célja csakis az Észak-Korea jelentette katonai fenyegetés elhárítása, és
a rendszer nem sérti egyetlen más ország érdekeit sem.
Tillerson és Jun abban is egyetértettek, hogy
fenn kell tartani az Észak-Koreát sújtó szankciókat a phenjani rezsim atomfegyver-mentesítése érdekében.
A felek megállapodtak, hogy még ebben a hónapban "mélyebb konzultációkat" folytatnak, és kijelentették, hogy a Donald Trump vezette új amerikai kormány alatt minden eddiginél szorosabbra fűzik szövetségüket, hogy hatékony választ adhassanak az észak-koreai atomprogram jelentette kihívásokra.
A két ország tavaly júliusban állapodott meg egy THAAD-üteg Dél-Koreába telepítéséről. Az ügyet ismerő források szerint - írja a Kyodo japán hírügynökség - Washington most arra törekszik, hogy már idén júniusra befejezzék a telepítést.
Kína határozottan ellenzi ezt a tervet, azt állítva, hogy az aláássa biztonsági érdekeit
és megbontja a térség stratégiai egyensúlyát. Peking ezért számos szankciót hozott Szöul ellen, főleg a dél-koreai szórakoztatóipart és exportot sújtva.