Beidézték a halott román királyt

I. Mihály román király
Bukarest, 2017. december 5. 2014. november 19-én a bukaresti Elisabeta-palota előtt készített kép I. Mihály román királyról. Mihály, aki 1927-től 1930-ig, majd 1940-től 1947-ig ülhetett a trónon, 1948-ban végleg elhagyni kényszerült Romániát. A trónfosztást követően és az állampolgárságát elveszítve először Angliában majd Svájcban telepedett le. 1997-ben visszakapta állampolgárságát és újra engedélyezték beutazását az országba. Mihály 2017. december 5-én 96 éves korában elhunyt. (MTI/AP/Mediafax/Octav Ganea)
Vágólapra másolva!
Az Aradi Törvényszék beidézte I. Mihály román királyt december 15-re, a mániákus pereskedő, amúgy jelenleg pedofíliáért börtönben ülő, Nistor Isai Faur feljelentése nyomán, írja az Adevarul.
Vágólapra másolva!

Faur azért perelte be a néhai királyt, mert nem volt elégedett az uralkodóház által adott hivatalos válasszal. A férfi egyébként arra kérte a királyt, hogy járjon közben egy másik, szintén abszurd perében, de ő ezt nem tette meg, mert már visszavonult a közügyektől. Erre válaszul beperelte Mihályt és az uralkodóházat is.

I. Mihály, néhai román király Forrás: MTI/AP/Octav Ganea

A törvényszék sajtószóvivője azzal magyarázta a morbid esetet, hogy

A pénteki tárgyalás során végül érvénytelenítették az idézést.

Faur a román állam ellen is indított több pert a Strasbourgi Emberjogi Bíróságon a nem megfelelő börtönkörülmények miatt, egy alkalommal neki adtak igazat és

közel 4 ezer euró kártérítést is kapott.

A börtönigazgatóság szerint egyes fogvatartottak azért indítványoznak különböző pereket, hogy a tárgyalás idejére legalább kiszabaduljanak.