Elfogták a hamburgi robbantás elkövetőjét

Vágólapra másolva!
Elfogták a Hamburgban vasárnap esti robbantás feltételezett elkövetőjét, egy 51 éves német férfit – közölte hétfőn a németországi nagyváros rendőrsége.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a robbantás helyszínén, a városi gyorsvasút (S-Bahn) Veddel nevű állomásán működő biztonsági kamerák felvételei alapján azonosított gyanúsítottat egy körzeti megbízott ismerte fel és vette őrizetbe hétfő délelőtt az egyik kerületi rendőrkapitányság közelében.

Hozzátették, hogy a nyomozást még nem zárták le, és további részleteket később közölnek.

A rendőrség korábbi közleményei szerint az S-Bahn állomáson vasárnap kora este "kisebb detonációt" okozott egy "valószínűleg pirotechnikai eszköz", amelyet egy zacskóban a peronon hagytak. A robbanásban megsérült egy szélfogó több üvegtáblája.

Hírportálok beszámolói szerint egy rendőrségi szóvivő hétfőn elmondta:

nem találtak arra utaló jeleket, hogy az eset – amelynek nincsenek sebesültjei – összefüggésben lehet a terrorizmussal,

a felrobbant szerkezet pedig a Németországban tiltott pirotechnikai eszközök leginkább elterjedt típusába, a származási hely alapján lengyel petárdának nevezett eszközök családjába tartozhat.