3 millió embert várnak a Copacabanára szilveszterkor

Vágólapra másolva!
Mintegy hárommillió ember részvételére számítanak a brazíliai Rio de Janeiro hatóságai a tengerparti Copacabana negyedben szervezett újévi ünnepségeken.
Vágólapra másolva!

A korábbi években átlagosan mintegy kétmillió, a hagyományoknak megfelelően fehérbe öltözött ember köszöntette az újévet a tengerparton rendezett, nagyszabású tűzijátékkal megkoronázott fesztiválokon.

A város polgármesteri hivatala szerint

1032 rendőrt vezényelnek az ünnepségek biztonságának szavatolására,

a szövetségi állam kormánya pedig korábban bejelentette, hogy 2000 katonai rendész eltávját vonták vissza, hogy megerősítsék az újévi fesztivál biztonságát.

A Riotur nevű városi turisztikai ügynökség szerint ennyi résztvevő a copacabanai ünnepségeken mintegy 2 milliárd realos (156 milliárd forintos) bevételt jelentene az ország gazdaságának.

A világ másik felén lévő ausztráliai

Sydney-ben egymillió embert várnak

az ott is méltán híres tűzijáték megtekintésére. Az ünneplők biztonságát különleges rendőri egységek, rohamrendőrök, rendőrkutyák, tengerészgyalogosok és lovas rendőrök fogják vigyázni.