Összeütközött egy csónak egy hadihajó a Földközi-tengeren

Illusztráció
Vágólapra másolva!
Legalább nyolc ember a Földközi-tengerbe fulladt azután, hogy csónakjuk összeütközött egy tunéziai hadihajóval körülbelül 50 kilométerre a kelet-tunéziai Kerkenna-szigetektől  - jelentette a tunéziai védelmi minisztérium.
Vágólapra másolva!

A tunéziai hadihajó állítólag azonosítás céljából közelítette meg a csónakot vasárnap este, amikor az ütközés történt. A mentőcsapatok nyolc holttestet hoztak a felszínre, és több mint 40 tunéziai állampolgárt kimentettek a vízből. A mentési munkálatok jelenleg is tartanak - olvasható a tárca közleményében.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint

a szerencsétlenség következtében további 20 ember eltűnt. Flavio Di Giacomo, az IOM szóvivője pedig később elmondta, hogy eddig mintegy 45 embert mentettek ki az olasz és máltai hatóságok a közös mentési műveletben.


Di Giacomo hozzátette azt is, hogy az elmúlt időszakban megnőtt az észak-afrikai országból Olaszországba érkezők száma, habár ennek okai nem tisztázottak. Az IOM becslése szerint legalább 1400 tunéziai érkezett Olaszországba a múlt hónapban. Ez több, mint az azt megelőző nyolc hónapban összesen.