Rágcsálót sütöttek egy szendvicsbe

Vágólapra másolva!
Egy szendvicsbe sütött apró rágcsáló miatt perelték be az amerikai Chick-fil-A gyorséttermi lánc egyik pennsylvaniai üzletét és a cég tulajdonosát.
Vágólapra másolva!

A Philadelphiában élő Ellen Manfalouti az ügyvédjén keresztül nyújtotta be keresetét a Bucks megyei bírósághoz. A dokumentum szerint tavaly novemberben Manfalouti egyik kollégája vásárolt a nőnek egy csirkés szendvicset a Chick-fil-A langhorne-i éttermében és a két nő a munkahelyükön lévő egyik konferenciateremben hozzálátott az evéshez.

"Valami furcsát éreztem a zsemle aljában"

- idézte fel Manfalouti a The Philadelphia Inquirer című helyi napilapnak. Hozzátette: "felfordítottam a szendvicsemet és azt mondtam a kollégámnak, hogy csúnyán elégették a zsemlémet".

Manfalouti munkatársa, Cara Phelan azonnal észrevette az apró rágcsálófélét, amikor a kolléganője az asztalra hajította a szendvicset.

"Láttam a bajuszát és a farkát"

- mondta a nő.

Manfalouti ügyvédje, Bill Davis a napilapnak elmondta, hogy

a múlt héten nyújtotta be a keresetet a Chick-fil-A tulajdonosa, Dave Heffernan, valamint az érintett étterem ellen, miután azok nem reagáltak a panaszokra.

Heffernan és az atlantai székhelyű gyorséttermi lánc nem kommentálta a keresetet.

Manfalouti több mint 50 ezer dollár, az az 13 millió forint kártérítést követel az elszenvedett testi és lelki sérelmekért. A napilapnak elmondta, hogy

az eset után kórházi kezelésre szorult az erős émelygés miatt, felkeresett egy terapeutát, mert szorongott és hetekig alig bírt enni.