Rekordméretű zászlót feszítettek ki ejtőernyős ugrók a levegőben Németországban

Vágólapra másolva!
Egy fél focipálya nagyságú, 2698 négyzetméteres német zászlót feszítettek ki a levegőben német ejtőernyős ugrók, ezzel megdöntötték az eddigi világrekordot.
Vágólapra másolva!

A haditengerészet katonái az észak-rajna-vesztfáliai Bad Sassendorf felett ugrottak ki kedden.
Az eddigi rekordot egy 1460 négyzetméteres zászló tartotta - mondta el a szövetségi véderő szóvivője.

Egy évig készültek az ugrásra

Az ugrásra egy éven át készültek elő a katonák.

Egyikük a testéhez erősített száz kilogrammos zászlóval ugrott,

két társa pedig kinyitotta azt. A rekordot még meg kell erősítenie a Guinness Rekordok könyvének.